2013. szeptember 27.

Júlia erkélye

Ha egy igazán híres erkélyt kellene mondanotok, azt hiszem, Júlia erkélye biztosan eszetekbe jutna! :) Olaszországi kirándulásunk egyik következő állomása Verona volt, mely számomra kellemes meglepetés, igazi kis ékszerdoboz volt! Az óváros kis utcái, terei, a szép épületek és a város hangulata egészen magával ragadott! Júlia erkélye kiemelt helyen szerepelt a látványosságok feltérképezése során, azonban sajnos első nap későn érkeztünk, így épp az orrunk előtt csukták be az ide vezető rácsos kaput - de tényleg éppen az orrunk előtt, így már csak a rácsokon keresztül kukucskálhattunk befelé..



Verona felfedezése megért még egy napot, így másnap végre közelről is megcsodálhattuk az erkélyt, és Júlia (vagy ahogyan az olaszok nevezik, Giulietta) szobrát.



Az idilli képek némiképp csalókák, egy-egy jól eltalált pillanatban születtek, hiszen az udvarban állandó tumultusra lehet számítani. Bár Shakespeare Rómeó és Júliájának szereplői nagyrészt a képzelet szüleményei, ez mégsem riasztja el az ide zarándokoló turistákat, hiszen a romantikus történet megér egy személyes élményt a városban!



Fotók: saját

2013. szeptember 25.

Hotelmusta: Plaza Hotel Ljubljana

Ami késik, nem feltétlenül múlik. :) A szokásos "nyaralós" bejegyzések elmaradtak ugyan a nyáron, de az ősz beköszöntével szívesen pótolom őket. Idén nyáron augusztus végén tudtunk elutazni nyaralni, ezúttal Észak-Olaszországba látogattunk, ahová autóval mentünk, Szlovénián keresztül. Útközben a tavaly épült Plaza Hotel Ljubjana-ban szálltunk meg, melynek fotóit szívesen osztom meg veletek, hiszen a hotel igazán "egyben van", ráadásul ár-érték arányban is kedvező. A hotel jellegzetessége a ferde és keresztben futó vonalak, melyek következetesen végigvonulnak az épület homlokzatán és a belső dizájnban, sőt, még a mélygarázsban is. Íme egy-két saját fotó a hangulos fényekkel rendelkező szobáról, valamint az épületről:


 


A hotel hivatalos fotói persze ennél sokkal izgalmasabbak:



Impozáns az előtér és a recepció, ügyes módon itt dupla a belmagasság.


Fent az étterem rész található, a két szintet pedig szépen összeköti az áttetsző dekorációs elem.


Egy saját fotó a bár részről:


És ismét a hivatalos fotók. Az étterem résznél a hatalmas egyedi lámpák tetszettek leginkább, így a félköríves foteleknél reggeliztünk, az óriás függeszték alatt. :) Ha megfigyelitek, a mennyezet burkolatán is visszatérnek a ferde vonalak.




A szobák kényelmes méretűek, praktikusak, és szintén nem nélkülözik az egyedi dizájnt és beépítéseket. Szóval, ha Szlovéniában jártok, ajánlom a Plaza Hotelt, jó a reggeli, és kedvesek a recepciós fiúcskák is! :)









Fotók: saját (3), booking.com, plazahotel.si

2013. szeptember 18.

Állati képmások

Mostanában igen divatosak az állatos dekorral ellátott kiegészítők, az alábbi tárgyakat a múlt héten hazánkban is megnyílt H&M Home kínálatából válogattam. Ugyan itthon csak a 2-es számú jelöltet fedeztem fel az üzletben, a weboldalon számos állati képmással találkozhattok, sőt alább mutatok egy DIY-ötletet is! :)


1. gyertyaszett
2. kis tároló
3. tojástartó
4. díszpárnahuzat
5. tányér
6. konyharuha


Ha megtetszettek az állati képmások, és szeretnéd akár a saját kis kedvenced viszontlátni egy díszpárnán, akkor ajánlom ezt a könnyen kivitelezhető DIY-ötletet. Nyomtasd, vagy nyomtattasd ki az általad választott képet felvasalható fotópapírra, majd a leírás szerint vasald fel a mintát a textilre. Ezután már csak össze kell varrnod a párnát, ami követheti akár az állat alakját is. ;)





Forrás: 1, 2

2013. szeptember 16.

Cameron Diaz manhattani lakása

Kíváncsiak vagytok, milyen lakásban él Cameron Diaz Manhattan-ben? Nos, ha szeretnétek bekukkantani hozzá, akkor most könnyen megtehetitek a képek végignézésével... :) A stílusos apartman kialakításában Kelly Wearstler volt Cameron segítségére (a képen balra). Szerintetek milyen lett az összhatás?












Forrás: elledecor.com

2013. szeptember 12.

Cikkajánló szeptemberre

Ma megjelent A Mi Otthonunk szeptemberi száma, és benne tőlem is találtok egy cikket, "A bizalom gyümölcse" címmel. A cikkből megtudhatjátok, miért is érdemes bízni a lakberendezőben. :) Vegyétek és olvassátok, szeretettel ajánlom!




2013. szeptember 10.

Arany kiegészítők, nem csak karácsonykor

Az aranyosan csillogó kiegészítőknek főként karácsony táján jön el a szezonja, és azt gondolom, ezen az időszakon kívül kevesen merik használni az otthonukban. Ízléses mennyiségben alkalmazva a csillogó tárgyak eleganciát, némi arisztokratizmust visznek a térbe, és igazán figyelemfelkeltőek. Az enteriőrök után izgalmas tárgyválogatást is készítettem, ha kedvet kapnátok az aranyos tárgyak beszerzéséhez! :)











Ha szeretnéd te is aranyosan csillogó kiegészítőkkel díszíteni az otthonod, íme egy inspiráló válogatás:


1. Fürdőszobai szett, Zara Home
2. Függeszték, Mydeco
3. Parfümös üveg, Butlers
4. Tükör, Kare
5. Díszpárna, Zara Home
6. Gyertyatartó, Kare
7. Fiókgomb, Zara Home
8. Képkeret, Boróka Otthonbolt
9. Váza, Zara Home
10. Fogantyú, Butlers


2013. szeptember 2.

Mintázópecsét lótuszvirág terméséből

Saját készítésű nyomdákkal könnyen dekorálhatunk pl. csomagolópapírt, de még fáradnunk sem kell a pecsét elkészítésével, ha a lótuszvirág termését használjuk. A kiszáradt állapotában fekete termést festékbe mártva használhatjuk nyomdaként, és akár sima postai csomagolópapírt is dekorálhatunk vele. Ha az ajándékos dobozt becsomagoltuk, a festékbe mártott termést használhatjuk a doboz dekorációjaként is.






Forrás: gomakeme.com
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...