2015. december 14.

DIY Ferm Living fagolyós gyertyatartó

A fagolyós ötletek régóta a kedvenceim közé tartoznak, tavaly két bejegyzés is született a témában. Ebben a bejegyzésben általános ötleteket találtok, míg itt a Ferm Living gyertyatartójáról mutattam egy jól sikerült DIY-verziót.

Nos, az ötlet engem sem hagyott nyugodni, így idén megszületett az én verzióm is. Főként annak köszönhetően, hogy egyik barátnőm ajánlotta ezt a fagolyót, amely "beépített" gyertyatartóval rendelkezik. Nyilván, egy jó asztalos ismerőssel olcsóbban megúszható a dolog, de úgy gondoltam, jelen esetben gyorsabb lesz a késztermékkel operálni.

Ezen kívül már csak néhány kisebb-nagyobb fagolyóra és egy bőrszálra volt szükségem, utóbbit a Hobbyművészben szereztem be. Majd az eredeti gyertyatartó mintájára szépen felfűztem a golyókat a bőrszálra, és egy kis ráhagyással megcsomóztam a végeken, hogy a golyók egymáshoz képest el tudjanak mozogni, ha tekergetem őket.

Ilyen lett a végeredmény:


Ez még egy munkaközi fotó:


És ilyen, immár készen, gyertyákkal:


Itt pedig koszorúformára hajtva:


Ha nektek is tetszik, bátran ajánlom, hogy valósítsátok meg, igazán egyszerű! :)


Fotók: saját

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...