2015. május 31.

Házikó formájú polcocska

Ha van egy üres falfelületed, ahol jól jönne egy kisebb nyitott tároló néhány szép tárgy számára, akkor ajánlom, hogy valósítsd meg ezt a kis házikó formájú polcocskát! Bármely helyiségben jól mutat, akár a fürdőszobában, vagy az előszobában is! :)








Forrás: burkatron.com

Létrapolc-körkép

Az alábbi kép - mely egyébként engem is ráébresztett arra, hogy igencsak "szükségszerű" lenne egy létrapolc a nappaliba -, nagy sikert aratott tegnap a Facebook-oldalon, így az alábbi bejegyzésben megmutatom, hol és milyen létrapolcokat találtok a hazai kínálatban.



A fotón láthatóhoz a leginkább az IdDesign 'Wall' nevű, keskeny létrapolcra hasonlít.

Ha több cuccot szeretnétek pakolni rá, kapható széles verzióban is.
Személyes kedvencem a "Streda" nevű létrapolc, több színben is kapható, és szintén van belőle szélesebb változat is.
"Streda" széles verzióban, szintén az IdDesign-tól:
Természetesen az Ikea sem maradhat ki a lelőhelyek közül. Itt a "Hjalmaren" nevű terméket ajánlom, mely árban az elérhetőbb kategóriába tatozik, ugyanakkor én a fekete kiegészítő elemeivel kevéssé tudnék megbarátkozni.  
Egy kis inspiráció, hogy milyen enteriőrben mutat jól:



Még mindig az elérhető kategóriában, a Jysk is kínál alternatívát. A Ry nevű létrapolc a legolcsóbb darab, amit találtam.

Jól mutat egy kamasz szobájában is:


Szintén létezik belőle széles verzió is, bár szerintem ez már kevésbé dekoratív.

És végül, a Praktikerben is találtam létrapolcot, ők a szélesebb verzióban jók:



2015. május 22.

DIY lerakóasztal a nappaliba

A nappaliban mindig jól jön néhány kiegészítő asztalka, amire letehetjük az éppen a kezünk ügyében lévő dolgokat. A készen megvásárolható darabok mellett/helyett akár házilag is készíthetünk egy frappáns darabot, például egy a feje tetejére állított, színre fújt fémkosárból, és egy formára vágott fatáblából. Ha kedvet kaptatok hozzá, az elkészítési útmutatót itt találjátok! :)






Forrás: ispydiy.com

2015. május 12.

Növények rendhagyó elhelyezése a lakásban

Növények minden lakásban vannak, azonban az, hogy hogyan helyezzük el őket, a látvány szempontjából korántsem mindegy. Ha a földre helyezett kaspókon túl valami hangsúlyosabbat, egyedibbet szeretnénk, és túl vagyunk már a magasított virágtartókon (pl. Lechuza) is, ajánlok néhány rendhagyó megoldást, a monumentálisaktól egészen a kisebb ötletes megoldásokig. Meglátásom szerint a növények "koncentráltan" elhelyezve sokkal izgalmasabb képet mutatnak, így szó lesz a még újdonságnak számító növényfalakról és növényképekről is. :)


Növényfalak: magánlakásokban ritka, inkább közületekben, irodaházakban találunk rá példát. Nagyon látványos, ám minden bizonnyal a legmagasabb költségekkel járó megoldás. 





Térelválasztók növényekből: a növényeket használhatjuk akár térelválasztóként is, akár magasabbra, akár alacsonyabbra "építkezve". A nagy alapterület (főként a magas térelválasztóknál) alapkövetelmény, így akkor válasszuk, ha van hozzá elegendő terünk.


 
Növényképek: Ha látványos megoldásra vágyunk, ugyanakkor egy egész falat nem borítanánk be növényekkel, válasszuk a növényképet! A folyton változó zöld képen pihentetve a szemünket igazán kellemes perceket tölthetünk el.





Kaphatók olyan vízadagolós falikaspók is, amelyekbe szintén tudunk növényeket ültetni, ezek segítségével is létrehozhatunk egy kisebb-nagyobb növénycsoportosulást a falon:


Végül pedig megemlíteném a Boskke kaspókat is, amelyek az itt felsoroltak közül a legegyszerűbb, ugyanakkor leglátványosabb megoldást nyújtják: a fejjel lefelé függeszthető kaspókban igen izgalmasan mutatnak a beléjük ültetett növények, és egy új perspektívát adnak a szemlélésükhöz.





Nos, melyiket próbálnátok ki a saját otthonotokban?


Forrás: pinterest.com, verticalgardenbudapest.com, bernikert.hu

2015. május 8.

Kárpitozott fal a hálószobában

A hálószoba falát sokféleképpen dekorálhatjuk, véleményem szerint az egyik legszebb és legnagyvonalúbb megoldás a fal kárpitozása. Elegáns, szállodaszerű hatást kelt, klasszikusabb és modern stílusú berendezéssel is párosítható - most a modernebb megoldásokra mutatok példákat. Ha a kárpitozott fal mellett döntünk, többféle megoldás közül választhatunk: lehet tűzött a falikárpit, mint az első két fotón, illetve állhat elemekből is. Az elemek lehetnek egyforma méretűek, vagy akár kisebb-nagyobb elemekből is „építkezhetünk”, persze valamiféle szabályszerűséget ekkor is érdemes keresni. A kárpit anyaga lehet erősebb, kárpitozásra alkalmas szövet, illetve bőr, műbőr is, ezeket könnyebb takarítani. Kíváncsi vagyok, Ti mit gondoltok a kárpitozott falakról?













Forrás: pinterest
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...