DIY

Betűk és tortacsipkék: terítéken a hálószobám

december 05, 2011

Aki lelkes A Mi Otthonunk-olvasó, már november 8-a óta már tudhatja, hogy a lila hálószobám helyet kapott a magazin oldalain, méghozzá stylistunk, Varga Judit "Csináljuk együtt" c. rovatának "alapanyagaként". A fotózást már régóta terveztük, először úgy volt, hogy nyáron kerül rá sor, teljesen más koncepcióval, végül a dolog másként alakult, és a fotózásra egy szép napos, októberi szombaton került sor. Judit egy csomó styling-cuccal felszerelkezve érkezett, és kicsit felturbózta a megszokott berendezést. Ilyen lett:



De ne szaladjunk ennyire előre! Mielőtt részletesen bemutatnám, hogyan lett ilyen, nézzétek meg azt is, milyen volt korábban a hétköznapokban. A saját fotóm nálam direkt a másik oldalt mutatja, a kis padlásajtót ugyanis nem szerettem mutogatni. Juditnak, és a fotósnak, Zolinak azonban nagyon tetszett, ahogy megtöri a tapétát. 


Szóval, a styling során az első dolgunk az volt, hogy a könyvespolcot kivittük a szobából, és a képet is levettük a falról. Aztán Judit bevetette magát, és nekilátott a munkának. A magas polc helyére egy alacsony éjjeliszekrény került, melyet csiszolás után újrafestett, és szép fogantyúkkal, tortacsipkével dobott fel.


A falra is felkerült jónéhány, kisebb-nagyobb átmérőjű tortacsipke:


Majd az ágyvégre fabetűk kerültek, és egy szép asztali lámpa is helyett kapott:



Öröm volt nézni, ahogy alakul a dolog, és a stylingba itt-ott én is besegítettem. Itt pl. lázasan lapozgatjuk a magazinokat, hogy olyan oldalpárt találjunk, ami színvilágában passzol a szobához:


Itt a hangsúlyosabb elemek már a helyükre kerültek, ezután jöhetett a csinosítgatás, és a kiegészítők elrendezgetése, hogy jól mutasson a "totál" fotón, amit fentebb már láthattatok. A részletek is nagyon izgalmasak lettek!










A lila lakkcipőm nem hiányozhatott a képről:


Az ékszertartó saját gyártmány, ha szeretnél hasonlót, karácsonyi ajándékképpen akár meg is lepheted magad vagy szeretteid egy hasonlóval, részletek itt.





A "mostoha", kisajtós falszakasz a párnák ferde elrendezésével, a betűkkel egészen kuckós lett:




A LOVE betűket a spanyol nyaralásból hoztam, a kedvenc boltomból, a Vincon-ból, amiről még bejegyzés is született a nyár folyamán. A Barcelonából származó fabetűket csiszolás után ezüst színű sprayfestékkel fújtam le. Mivel korábban még nem mutattam be "őket", itt debütáltak! Egyébként nagyon szeretem őket, most is kint vannak, igaz, másutt!


Egy másik ékszertartó projekt: erről sem volt még szó a blogon, így itt írok róla röviden: a kerek doboz eredetileg kézkrém tárolására szolgált. Miután kiürült, sokáig rakosgattam, mert a fedele olyan szép ezüstös! A címke helyére tapéta került, belülre pedig széles, áttetsző lila organzaszalagot ragasztottam, körben. A fedelet gyöngyök díszítik, így az igazi!







Végül jöjjön egy kis kulisszafotó, a fotózás végéről! Amíg Zoli fotózott, mi a sarokban kuporogtunk. :)


Judit látogatása és stylingja egyébként nem múlt el "nyomtalanul", ugyanis a DREAM betűket sikeresen "elkunyeráltam" tőle (utólag is köszönet érte!). Azóta egy kicsivel arrébb, de megtalálták a helyüket az én elrendezésemben is. Na mit gondoltok hol? Hát persze, hogy a kis mostoha padlásajtó felett, mely így rút kiskacsából szépséges hattyúvá vált. :) Később majd mutatok fotót a jelenlegi állapotról is! Addig is, olvassátok el Judit posztját az anyagról, az ő szempontjából.

Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog Facebook-táborához itt


Fotó: Siklósi Zoltán, saját (2.)

advent

A rénszarvas, mint menő dekorelem

december 04, 2011

Ha mostanában betévedtek néhány lakberendezési üzletbe, vagy figyelitek a külföldi cégek honlapjait, észrevehetitek, hogy a rénszarvas igen divatos dekorelem ebben az időszakban: rénszarvas formájú karácsonyfadíszekre, dísztárgyakra, rénszarvas-fejjel díszített párnákra, tányéralátétekre, órákra bukkanhattok. Nekem néhány változat kifejezetten tetszik, így tervezem, hogy idén beújítok valami rénszarvasos dolgot! Íme, advent második vasárnapján néhány kedvcsináló fotó az elegánsabb verziókból:













Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog Facebook-táborához itt

Forrás: next.co.uk (2), pinterest.com (3), westelm.com (2), impressionen.de (2), pbteen.com (1), blog.stylizimo.com (1)

advent

Adventi naptárak pirosban

december 01, 2011

Jómagam nem vagyok piros-rajongó... A pirosas árnyalatok viszont kétségkívül hozzátartoznak az ünnep hagyományos színeihez, ezért jöjjön most egy kis ihlet- és ötletadó válogatás piros adventi naptárakból - ha még nem készült volna el!... :)











Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog Facebook-táborához itt

Forrás:  pinterest.com, impressionen.de