Az utóbbi hónapokban amilyen nagy csend volt itt a blogon,
éppen olyan nagy szorgalommal dolgoztam valamin, amit most végre elmesélhetek
nektek is! Tulajdonképpen az ötlet már régóta a fejemben volt, épp most néztem
vissza, hogy már a 2016-os (!) évkezdő bejegyzésben ott volt, hogy szeretnék hasznos információkat megosztó e-book-okat írni. Nos, bár
korábban is voltak rá törekvéseim, most vált teljes mértékben valósággá a
gondolat!
A hasznos információkat megosztó e-book-okból egy egész
sorozatot tervezek készíteni, melynek összefoglaló neve Otthontervező Füzetek.
Úgy gondolom, ez jól utal a tartalmára, ugyanis ezek a füzetek főként azoknak
fognak segíteni, akik lakberendező nélkül, saját maguk szeretnének belefogni
otthonuk megtervezésébe, átalakításába, felújításába. Azonban mindezt hasznos
információkkal felvértezve, tudatosan szeretnék megtenni.
Az Otthontervező Füzetek első kiadványa a Kislakás-tervező,
mely elsősorban a kis alapterületű lakások megtervezésére, berendezésére
koncentrál, sok hasznos információval, tippel, trükkel, és egy élő példával:
egy 27 négyzetméteres kislakás komplett tervezési folyamatával. Az e-book közel
70 oldalas és 10 fejezetből áll. Tematikailag úgy épül fel, hogy minden fejezet
tartalmaz egy hasznos információkat megosztó részt, majd a példa lakás vonatkozó
tervezési részleteit, valamint egy feladatot-feladatgyűjteményt, amelyet a saját lakásodra
vonatkozóan alkalmazhatsz.

