A Mi Otthonunk

Évi műhelyében jártam

április 04, 2014

Azt hiszem, kreatív berkekben az Évi műhelye blog és Facebook-oldal szerzőjét, Hosszú-Bardócz Évát keveseknek kell bemutatnom. Nos, egészen hosszú idővel ezelőtt kerestük őt meg a magazintól, hogy bemutassuk a gyerekszobájukat, de Évi szívesebben mutatott volna többet a lakásból, így megvártuk, amíg szép lassan minden helyiséget a maga ízlésére formált, és míg azt nem mondja, most már mehetünk! A fotózásra nemrégiben került sor, és íme, már meg is találjátok A Mi Otthonunkban, a cikket pedig nagy örömömre én jegyzem! :)



A húsvétra hangolt lakásbemutatót keressétek az A Mi Otthonunk magazin frissen megjelent, áprilisi számában!



forrás: A Mi Otthonunk

A Mi Otthonunk

Cikkajánló szeptemberre

szeptember 12, 2013

Ma megjelent A Mi Otthonunk szeptemberi száma, és benne tőlem is találtok egy cikket, "A bizalom gyümölcse" címmel. A cikkből megtudhatjátok, miért is érdemes bízni a lakberendezőben. :) Vegyétek és olvassátok, szeretettel ajánlom!




A Mi Otthonunk

Májusi cikkajánló

május 16, 2013

Ma megjelent A Mi Otthonunk májusi száma, és két cikkemet is megtaláljátok benne! :) Ugyan január óta belsős munkatársként már nem dolgozom a magazinnál, a jó kapcsolat megmaradt, így külsős cikkíróként még részt veszek a magazin életében - remélem akár a későbbiekben is!
Mindkét otthon nagyon izgalmas, mindkettő más-más okból. Az egyik egy színes lakás, amit egy nyugdíjas házaspár álmodott meg, és aminek hatására ez a bejegyzés felkerült a blogra. A másik egy házátalakítás története, mely során a régiből tökéletes új született. Olvassátok! :)






Forrás: amiotthonunk.hu


A Mi Otthonunk

Cikkajánló decemberre

december 11, 2012

Kicsit eltűntem az utóbbi időben, kicsit feltorlódtak a teendők az utóbbi időben, de jelentem, újra itt vagyok, és ismét szaporodni fog a bejegyzések száma. A mai napon megjelent az A Mi Otthonunk magazin december-januári száma, amelyben most két cikkemet is megtaláljátok. Mindkettő egy "romjaiban" megvásárolt ingatlan átalakításának végeredménye. Az egyik egy "mézeskalács házikó" bemutatója, amit a tulajdonosok tíz éve szépítenek, és most érzik úgy, hogy "készen van". A másik egy harmincegynéhány négyzetméteres lakás, modern köntösben, pirossal fűszerezve. Elöljáróban ennyit, a többi a magazinból kiderül! :) 



 

A Mi Otthonunk

Cikkajánló októberre

október 04, 2012


A mai napon megjelent A Mi Otthonunk októberi száma, melyben két cikkemet is megtaláljátok! :) Tegnap nem véletlenül mutattam be épp a Kattuskát, ugyanis a gyerekrovatban ezúttal a „Kattuska-gyerkőcök”, Hanga és Soma egyedi bútorokkal berendezett szobáját mutatjuk be. Valamint egy lakásbemutatót is a figyelmetekbe ajánlok, melyben a kedvencem a nappali mennyezeti kristálylámpája. Sok más érdekességet tartogat még a lap - Judit dobogója például zseniális lett, érdemes beszerezni otthoni lapozgatásra!

Ui.: Ez a 300. bejegyzésem! Wow! :)



A Mi Otthonunk

Cikkajánló a nyárra

július 31, 2012

Kicsit későn ugyan, de ajánlok most is saját írásokat a nyárra! :) Július közepén jelent meg A Mi Otthonunk magazin július-augusztusi duplaszáma, melyben három cikkemet is olvashatjátok. Témájában és stílusában is mind teljesen más, az egyik egy lakásbemutató a másik egy szépséges kert, a harmadik gyerekszoba-bemutató, egy lány és egy fiú birodalmával. Mint mindig, most is érdemes megvenni és gyönyörködni benne!


 A kertből egy hangulatfotó:


És hogy azért mindenre ne derüljön már most fény, a gyerekszobákat keressétek az újságban! ;-)

Fotó: Charlotte Andersson

A Mi Otthonunk

Cikkajánló júniusra

június 07, 2012

A mai napon megjelent A Mi Otthonunk magazin júniusi száma, melynek gyerekrovatában ezúttal egy kisfiúszobát mutatunk be, tengerparti-vitorlás stílusban. A család a vitorlázás, a világítótornyok, és az egész tengerparti "fíling" nagy szerelmese, így nem is volt kérdés, hogy a kisfiú szobáját ilyen hangulatúvá alakítják. A teljes cikket keressétek a magazin 50-53. oldalain!



A Mi Otthonunk

Cikkajánló májusra

május 10, 2012

Megjelent A Mi Otthonunk magazin májusi száma, amelyben két cikkemet is megtaláljátok. Az egyik egy házbemutató egy csodálatos panorámára tájolt házról, a másik pedig a gyerekszobás anyag, ezúttal Panna és Ákos szobájával. Keressétek az újságárusoknál, vagy a digitális változatot a Digitalstand és a Dimag oldalán!



A Mi Otthonunk

Ékszertartóm a magazinban

március 06, 2012

Az A Mi Otthonunk magazin ma megjelent, friss számának "Variációk" rovatában az én csipkés ékszertartóm is helyet kapott, köszönöm a rovatgazdának, Varga Juditnak, azaz juditu-nak! :)




Fotó: A Mi Otthonunk

A Mi Otthonunk

Cikkajánló februárra

február 09, 2012

Ma jelent meg A Mi Otthonunk magazin februári száma, melyben a Dekorella blog szerzőjénél, Varga Emesénél jártunk. Kislánya, Livianna szobáját mutatjuk be az "Együtt a gyermekekkel" című rovatomban, öt oldalon keresztül, "Szafari a szobában" címmel. A Livi szobájába készült dekorötletek közül sokat elleshettetek már Emese blogján, a magazinban azonban most egyszerre mindet megnézhetitek, a keretbe foglalt plüssállatoktól kezdve a nagyvilágot bejárt babakonyhán át a sárga hajfonatig! Ajánlom! :)



Fotó: dekorella.hu

A Mi Otthonunk

Cikkajánló decemberre

december 07, 2011

Holnap jelenik meg A Mi Otthonunk magazin ünnepi duplaszáma, amelyben ezúttal rekordmennyiségű cikket írtam: három anyagnál is találkozhattok az általam írt sorokkal! :) Az egyik a szokásos gyerekszobarovatom, az "Együtt a gyermekekkel", melyben egy lakberendező kislányának rózsaszín-piros meseszobáját mutatjuk be. A másik egy ünnepi lakásbemutató, a harmadik pedig egy svéd-angol-magyar blogger hölgy, Helena kertje. Izgalmasan hangzik, ugye? Keressétek az újságárusoknál!


A Mi Otthonunk

Cikkajánló novemberre

november 03, 2011

Megjelent A Mi Otthonunk magazin novemberi száma, mely több okból is különösen kedves a számomra! :) Egyrészt, a gyerekrovatomban Dorogi Gabriella televíziós riporter kamasz fiának, Andrisnak a szobáját mutatjuk be, másrészt stylistunk, Varga Judit "Csináljuk együtt" c. DIY-rovatának a helyszíne ezúttal az én hálószobám volt! Íme, fény derült tehát a titokra, hogy miért is volt számomra különösen izgalmas az a bizonyos októberi szombat! Ezt a címlapot keressétek!




Némi kulisszatitok a fotózásról: a szoba megszokott koncepcióját kicsit szétkaptuk, majd Judit csipkés-romantikus elképzelései szerint dekorált és csinosított, Zoli pedig ügyesen kattintgatott, hogy végül egy igazán csajos, álmodozós, szerelmes női hálót mutathassunk meg nektek. Nekem tetszett a végeredmény, ha ti is kíváncsiak vagytok, irány az újságárus! :)

Judit a lila szobámban dekorál :)