díszpárna

Csomópárna

augusztus 19, 2016

Mint ahogyan ékszerből, úgy díszpárnából sem lehet sosem elég, vagy sok. :) Az utóbbi időben egy különleges, csomószerű párna tűnik fel egyre-másra az enteriőrfotókon, most erről a párnáról hoztam egy válogatást. Az első két képen látható remekeket  Ragnheiður Ösp Sigurðardóttir izlandi tervezőnő készítette, és a Design House Stockholm forgalmazásában jelent meg. A párna DIY-verzióban is elkészíthető, mivel az eredetinek elég borsos az ára, én is ezen gondolkodom. Mert hogy egy ilyen csomópárna a kell-kategória számomra is! :)

















Fotók forrása: pinterest

díszpárna

Párnák (nem csak) gyerekeknek

március 30, 2016

Az utóbbi időben két olyan képet is megosztottam a Facebook-on, amelyeken gyerek párnák szerepeltek, és mindkettő igen nagy népszerűségnek örvendett, ezért úgy döntöttem, készítek ide is egy válogatást a témában. :) A gyerek párnák között most nagyon divatosak a formára készült darabok, pl. felhő, esőcsepp, alma, körte, kaktusz, fánk, perec, stb. A készen vásárolt darabok mellett/helyett még nagyobb öröm, ha magunk készítünk egy-egy ilyen darabot. Sőt, szerintem ezekben a párnákban nem csak a gyerekek lelhetik örömüket, egyet-kettőt én is elfogadnék! ;)







 


Forrás: pinterest

díszpárna

Cukiságok a Ferm Living tavaszi kollekciójából

március 16, 2015

A Ferm Living új kollekciójában találtam ezeket a cuki párnákat. Ha tetszenek, hasonlót akár DIY-módon is lehet készíteni, szürke színű párnahuzat alapra, textilfilccel. Még jobb, ha ti magatok varrjátok a párnahuzatot, ez esetben a kis fülecskéket is ugyanabból az anyagból lehet elkészíteni. 





Forrás: Ferm Living

díszpárna

Horgolj nagyban!

február 13, 2014

Ha tudsz horgolni, érdemes kipróbálni "nagyban" is egy óriás horgolótűvel, például ennek a szív formájú díszpárnának az elkészítésével. Az apropót most a közelgő Valentin-nap szolgáltatja, de az év más időszakában is jól mutat egy ilyen párna, mely az alábbi lépések alapján könnyen elkészíthető. 












Forrás: lebenslustiger.com

díszpárna

Az 5 legjobb DIY karácsonyi párna

december 14, 2013

Egy díszpárnával könnyen és gyorsan változtathatunk a szoba hangulatán, karácsony előtt pedig egy-egy ünnepi motívumot is megvillanthatunk akár a párnákon is. Az alábbi válogatás az általam legjobbnak ítélt 5-öst mutatja, melyeknek közös nevezője, hogy mind kézzel készült alkotások. Akár ajándékként is kiválóak!








Forrás: craftgawker.com, pinterest.com

díszpárna

Varrni tanultam az IKEÁ-ban

augusztus 28, 2012

Mint tudjátok, az IKEÁ-nál most a textileké a főszerep (bejegyzés itt),  olyannyira, hogy a textilekkel való kreatívkodáshoz akár varrni is megtanítanak! A textilszemináriumra a varrás iránt érdeklődő Family klubtagok jelentkezhettek, jómagam pedig a cég pr-ügynökségétől kaptam meghívást.
Egyébiránt már a sajtótájékoztató után, a textilek között böngészve elhatároztam, hogy én bizony díszpárnahuzatot fogok varrni, hiszen van is itthon varrógépem, igaz, még csak egyszer hoztuk működésbe, akkor is csak kipróbálási szándékkal.. Szóval, az elhatározás már megvolt, de tettek persze még nem követték.. Így az invitálás a legjobbkor érkezett, a minitanfolyamon ugyanis épp párnahuzatot lehetett készíteni! 
Most pedig jöjjön egy kis beszámoló arról, hogyan tanultam meg tulajdonképpen a nulláról kb. két óra leforgása alatt párnahuzatot varrni! :)

Tegnap délután így vártak minket a varrógépek az Örs vezér téri áruházban:



Imerkedés az IKEA varrógépével. A háttérben a gyakorlottabbak már lázas munkában vannak:


Az első próbálkozások, egy kis darab textilen:


Itt pedig már komolyabban: készül a párnahuzat:


Itt már közel a cél!


Csak hogy biztosak legyetek a dologban, igen-igen, én varrok :)


És végül a nagy mű, immár itthon! Meg kell jegyeznem, ahhoz képest, hogy az első darab, egészen "profi" lett! Ehhez persze kellett az IKEA munkatársainak türelme, és készséges, lépésről lépésre történő magyarázása, segítsége. Az viszont óriási sikerélmény számomra, hogy a lépéseket ugyan elmagyarázták, és segítettek a mérésben, jelölgetésben, a varrás (és így a kész mű) öröme a sajátunk lehetett!


Ha kedvet kaptatok, jöjjön még egy kis inspiráció az áruházból, textilekkel, varrógépekkel:


Szóval, kreativitásra fel, használjátok bátran a textileket otthonotok szépítéséhez! Azt hiszem, ez a "kezdő lökés" nekem sokat segített abban, hogy legközelebb már bátran vegyem elő a varrógépemet! Köszönet érte az IKEÁ-nak az ötletért, a FLOW PR-nak a meghívásért, a varrónőknek pedig a segítségért! :)

Fotó: saját

díszpárna

Masnis párna

május 03, 2012

Ezt a szép masnis párnát varrni tudók könnyen összehozhatják - kár, hogy én még csak barátkozom a gondolattal... (Varrógépem már van! Bár gyorsan hozzáteszem: nem azért lett, mert szerettem volna varrni, de ez egy másik történet... Viszont mostmár szeretnék!) Szóval, egy ilyen párna szépen mutat a nappaliban vagy a hálóban, de nagyszerű ajándék lehet a közelgő anyák napjára is! A részletes elkészítési útmutatót itt találjátok. Én pedig gondolkodom egy varrásmentes, vagy legalábbis kézi varrással is előállítható verzión! :)



Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog Facebook-táborához itt

díszpárna

DIY kutyás párna ajándékba

november 08, 2011

Nagy örömömre végre mutathatok nektek egy olyan saját DIY-ötletet, ami nem lilában készült! :) Szóval, "az úgy volt", hogy kedvenc Zsuzsi kolléganőmnek közelgett a születésnapja, és szerettem volna meglepni őt egy saját készítésű ajándékkal. Mivel mindketten nagy lakber-fanok vagyunk, egyik kedvenc időtöltésünk a hazai és külföldi blogok olvasása, és e-magazinok "átlapozása". Linkek jönnek és mennek, míg az egyik külföldi e-magazinban egymástól függetlenül mindketten ugyanazt mosolyogtuk meg: a "félbevágott kutyás" párnát (ti. két párnát egymás mellett, fél-fél kutyával), ami még jól is mutatna náluk, hiszen egyébként is vannak már "ebek" náluk, az egyik egy falmatrica, a másik meg egy féltestű, "földbe bújt" dekorkutya. Szóval szépen kigondoltam, hogy ennek DIY-megvalósítása lesz a megfelelő ajándék, de a képet persze utólag már nem találtam, az e-magazin linkjén új kiadvány szerepelt, és a Google vagy a Pinterest sem volt segítségemre...



Így emlékképeim alapján kezdtem kutyasziluett-keresésbe, végül az etsy-n találtam meg a legmegfelelőbbet. A párna színeit a lakás alapszíne, a fehér, valamint a felbukkanó zöldek és narancsok adták. A párna Ikeás (Granat), a filclapot az Üllői úti Meseboltban, míg a szalagot és a gombot a Kreatív Hobbyban vettem hozzá. A tervek kigondolása és az anyagok beszerzése után a megvalósítás két este alatt meglett. A szülinapon, egy hétfő reggelen az öröm sem maradt el, és most ti is megláthatjátok, hogy mutat a kutyás párna az új gazdájánál. :)






Végül jöjjön a leírás! Íme a sablonom, immár körberajzolva, és nagyjából kivágva. Mivel a kép, amit találtam, nagyon pici volt, felnagyítottam a gépen 395%-osra, és a monitoron keresztül, a lapot elé tartva rajzoltam át. Trükkös trükk, de csak így lehetett megfelelő a mérete a párnához képest.


A kutyus azért áll három darabból, mert A4-es filclapokat vettem, és az "elülső része" nem fért rá egy lapra.



Ezért is kapott nyakörvet, ami eltakarja a varrást, és bilétát, ami odaöltögetve a nyakörvet tartja.


A filclapot egyszerű kis öltésekkel varrtam rá a párnára, szépen körben haladva, az esetleges toldásokat eldolgozva. 



Nálunk így mutatott, és itthon is nagy sikert aratott. Nektek hogy tetszik?




Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog Facebook-táborához itt

Fotók: FZs, saját