Avagy, bemutatkozik az előszobánk! :) Van egy aprócska helyiség a lakásunkban, amit már régóta szeretnék megmutatni nektek, mégsem került rá sor eddig, pedig szinte az első volt, ami elkészült - kis alapterületének köszönhetően ugyanis nem kellett bele túl sok dolog.. :)
Az előszobáról írt posztom régóta nagy népszerűségnek örvend, ha tehetitek, elsősorban ezeket a szempontokat kövessétek, ha előszobát terveztek. Aztán pedig vannak ugye a kivételek, mint ahogyan a mi előszobánk is az.. :) Alapterületre rendkívül pici, és egy normál méretű szekrényt sem lehet benne elhelyezni. (A normál méret alatt a 60 és 40 cm mély szekrényeket értem.)
Két lehetőség maradt tehát: vagy egy alacsony cipősszekrényt helyezünk el felette egy fogassal, vagy egy magasabbat, és fölé valamilyen dekoráció kerül. Nos, mivel számomra fontos, hogy hazaérkezéskor valami szép fogadjon, ezért az utóbbi mellett döntöttem. A nyitott fogason lógó kabátok látványával kevésbé tudtam volna megbarátkozni.
Először a cipősszekrényt választottuk ki, mely a Bissa lett az Ikeából, ebből rögtön kettőt helyeztünk el egymás mellett. Mivel szerencsére egy kicsit távolabbi folyosón van lehetőségünk a kabátok és a táskák, valamint a további cipők tárolására, ezért itt tényleg csak az aktuálisan használt cipők kapnak helyet. És nem, a fotózás idejére sem pakoltam ki a szekrényből, bizony, teli van cipővel. Imádom, hogy a zárt ajtóknak köszönhetően ebből mégsem látszik semmi. :)
A Helsinkiben található szállásunk (itt írtam róla korábban) fürdőszobája olyannyira megihletett, hogy készítettem egy "Get the look!"-összeállítást róla. (Ilyen összeállításokkal leginkább divatmagazinokban találkozhattok, és általában egy-egy ismert személy outfit-jének darabjaira hajazó ruhákat szerepeltetnek az összeállításokban.) Én most úgy döntöttem, hogy ezt a lakberendezésbe is áthozom, és megmutatom, hogyan másolható le a stílus.
Fontosnak tartom megjegyezni, hogy most csak és kizárólag magyar márkák, forgalmazók és webshopok kínálatából szemezgettem, hogy ha valaki valóban hasonlót szeretne, akkor itthon is meg tudja vásárolni a képen látható termékeket. Ha pedig valaki azt szeretné, hogy segítsek neki a tervezésben, akkor szeretettel ajánlom a fürdőszoba-tervező csomagjaimat! :)
A saját projektjeim a különböző munkák miatt időnként egészen hosszú időre háttérbe szorulnak, így volt ez a műfű projekttel is. Már régóta szerettem volna műfűvel borítani a teraszt, hogy egy kicsit "zöldebb" felületre tegyünk szert, de valahogy mindig húzódott a dolog. Most végre pontot tehettem az i-re, ugyanis tegnap sikerült beszabnunk a műfüvet, így végre megvalósult ez a tervem is.
A műfüvekről már több alkalommal írtam a blogon, rendkívül jó alapanyagnak tartom, akár terasz/balkon/erkély burkolására, akár más DIY-projektekre. Én most egy rövidebb szálú típust választottam, bár bevallom, először hosszabb szálúban gondolkodtam. Aztán végiggondoltam a praktikus szempontokat is, ami jelen esetben az, hogy én nagyon szeretem nyáron a szabad levegőn, így a teraszon szárítani a ruhákat, így gyakran kerül ki ide a ruhaszárító. Mivel tartottam attól, hogy a ruhákkal telepakolt szárító túlságosan "lenyomná" a hosszabb szálakat, végül meggyőztem magam a rövidebb szálú típus praktikusságáról. Bár tény, hogy a hosszabb szálún sokkal kellemesebb például mezítláb járkálni, azért ezt sem tartom annyira vészesnek. :)
A műfű beszabása, méretre vágása egyébként rendkívül könnyű volt, simán lehet vágni ollóval, a pontos méretre szabást pedig segíti, ha a hátoldalán jelölgetünk, akár alkoholos filccel, akár ceruzával - mi mindkettőt sikerrel alkalmaztuk. A méretre vágás során egyébként elég sok szál elvágódik/leesik, ezért ha készen vagyunk, érdemes kisepregetni, kirázni a műfüvet, hogy megszabadítsuk a lehullott szálaktól.
A műfű-projekt elkészülésének örömére gyorsan stylingoltam is egy kicsit, és lőttem néhány részletfotót. A terasz berendezési tárgyait még tavaly szereztük be, az Acapulco-székre hajazó fotel rendkívül kényelmes, nagyon szeretjük, a kis asztalka pedig tökéletes kiegészítő. Idén még beszereztem egy virágtartó párost is melléjük, amiről az instán láthattatok fotót.
Íme az összkép:
Helsinki kétségkívül a dizájnkedvelők paradicsoma, így folytatom a nyaralásunkról szóló sorozatot (1. rész itt). A Helsinki Design District 25 utcányi területen 170 üzletet vonultat fel, melyek között megtalálhatók többek között ékszerüzletek, ruhaboltok, éttermek, és természetesen lakberendezési- és dizájnboltok is. Utóbbiból 59 van összesen, ahogy azt az alábbi prospektusban is láthatjátok, illetve ezen az oldalon is tájékozódhattok róla.
Nos, nekünk egy teljes, illetve két fél napunk volt Helsinkiben, így mindet végigjárni nem tudtuk, de segítette a helyzetet, hogy itthon már előre végigkattintgattam mind az 59 hely web- és Facebook oldalát, így készítettem magamnak egy listát azokról a boltokról, ahová mindenképpen el szerettem volna jutni. Örömmel jelentem, hogy ez nagyrészt sikerült is, sőt, a kedvenceimbe tulajdonképpen még vissza is tértem. :)
Az utóbbi időben kevésbé voltam aktív itt a blogon, ennek oka természetesen a munka, illetve az utóbbi másfél hétben egy utazás, mely során Helsinkibe, illetve Szentpétervárra látogattunk el. Az északi országok iránti vonzódásom már évek óta tart (korábban Dániában, illetve Norvégiában jártunk), és még most is töretlen! :) Nyomós érv, hogy imádom a skandináv dizájnt, és ilyenkor ellátogatok számos üzletbe is, hogy személyesen is megnézhessem a sokszor csak fotón látott tárgyakat, bútorokat.
Ezúttal azt a hotelt mutatom meg, ahol két alkalommal is megszálltunk Helsinkiben. Ide érkeztünk ugyanis repülővel, majd Szentpétervárról visszatértünk, hogy egy kicsit megismerkedjünk a finn fővárossal is. A szállásunk a reptér szinte közvetlen szomszédságában található Clarion Hotel Helsinki Airport volt, amelynek dizájnja igazán klassz, így készítettem néhány fotót, hogy nektek is megmutathassam. :)
A hoteleket egyébként már csak azért is szeretem, mert igazán gazdag anyag- és formaválasztékot vonultatnak fel, ahogy például itt a hall is. Én kifejezetten kedvelem, ha a szememnek mindig akad valami nézni- vagy rácsodálkozni való, és itt bizony akadt! :) A fogadótérben lévő hatalmas, különböző méretű, gömb alakú lámpák különös kedvenceimmé váltak, a fekete-fehér, cikkcakk-mintás padló pedig szintén telitalálat!


