utazás

Design District Helsinki

július 29, 2017

Helsinki kétségkívül a dizájnkedvelők paradicsoma, így folytatom a nyaralásunkról szóló sorozatot (1. rész itt). A Helsinki Design District 25 utcányi területen 170 üzletet vonultat fel, melyek között megtalálhatók többek között ékszerüzletek, ruhaboltok, éttermek, és természetesen lakberendezési- és dizájnboltok is. Utóbbiból 59 van összesen, ahogy azt az alábbi prospektusban is láthatjátok, illetve ezen az oldalon is tájékozódhattok róla.

Nos, nekünk egy teljes, illetve két fél napunk volt Helsinkiben, így mindet végigjárni nem tudtuk, de segítette a helyzetet, hogy itthon már előre végigkattintgattam mind az 59 hely web- és Facebook oldalát, így készítettem magamnak egy listát azokról a boltokról, ahová mindenképpen el szerettem volna jutni. Örömmel jelentem, hogy ez nagyrészt sikerült is, sőt, a kedvenceimbe tulajdonképpen még vissza is tértem. :)

utazás

Helló, Helsinki!

július 16, 2017

Az utóbbi időben kevésbé voltam aktív itt a blogon, ennek oka természetesen a munka, illetve az utóbbi másfél hétben egy utazás, mely során Helsinkibe, illetve Szentpétervárra látogattunk el. Az északi országok iránti vonzódásom már évek óta tart (korábban Dániában, illetve Norvégiában jártunk), és még most is töretlen! :) Nyomós érv, hogy imádom a skandináv dizájnt, és ilyenkor ellátogatok számos üzletbe is, hogy személyesen is megnézhessem a sokszor csak fotón látott tárgyakat, bútorokat.

Ezúttal azt a hotelt mutatom meg, ahol két alkalommal is megszálltunk Helsinkiben. Ide érkeztünk ugyanis repülővel, majd Szentpétervárról visszatértünk, hogy egy kicsit megismerkedjünk a finn fővárossal is. A szállásunk a reptér szinte közvetlen szomszédságában található Clarion Hotel Helsinki Airport volt, amelynek dizájnja igazán klassz, így készítettem néhány fotót, hogy nektek is megmutathassam. :)

A hoteleket egyébként már csak azért is szeretem, mert igazán gazdag anyag- és formaválasztékot vonultatnak fel, ahogy például itt a hall is. Én kifejezetten kedvelem, ha a szememnek mindig akad valami nézni- vagy rácsodálkozni való, és itt bizony akadt! :) A fogadótérben lévő hatalmas, különböző méretű, gömb alakú lámpák különös kedvenceimmé váltak, a fekete-fehér, cikkcakk-mintás padló pedig szintén telitalálat!


lámpa

Újra itt!

augusztus 17, 2016

Hosszú hallgatás után ismét élet költözik a blogra! :) A "nyári szabadság" igen hosszúra nyúlt, ilyen sok időt még sosem hagytam ki, mint most.. De olyan észrevétlenül teltek el a napok egymás után, hogy először azon kaptam magam, hogy hopp, kihagytam egy hónapot... Aztán az egy hónap közel háromra nőtt.

Most viszont "megelégeltem" a dolgot, erőt vettem magamon, és a "szabi" után folytatom ott, ahol abbahagytam! :) A kihagyás oka egyébként a sok teendő mellett abban is keresendő, hogy egy ideje már egy új felületen (a weboldalamon) dolgozgatok, ahová szeretném majd a blogot is átimportálni. Viszont amíg nincs teljesen kész, addig halogatom a dolgot, ide pedig már nem volt túl nagy motivációm írni. Egészen eddig! Belátom, hogy a weboldal még egy darabig készül, addig pedig jobb lesz, ha folytatom itt. :)

Nos, hogy lássátok, a köztes időben történt ez-az, íme egy kép rólam, és egy óriási lámpáról! Láttatok Ti már ekkora lámpát? Mert én nem, gyorsan le is fotózkodtam vele! :) A kép egyébként egy bergeni szálloda halljában készült, idén ugyanis Norvégiában töltődtünk kicsit, kiszakadva a hétköznapi mókuskerékből. A dizájnboltokat idén sem hagyhattam ki, így tervezek egy kis üzletmustrát is, de szigorúan egy bejegyzésben, a sorozatok mostanában kevéssé jönnek össze! :)



utazás

Dublin 2. - Moss Cottage

november 30, 2015

Folytatódjon hát a Dublin-sorozat a következő résszel! A külváros egyik ékszerdoboza a Moss Cottage nevű boltocska, amit szintén még itthonról fedeztem fel, egy Dublinban élő lány írt róla a blogján. A nem túl nagy alapterületű üzletben rengeteg apróság, kiegészítő közül válogathatunk. Főként dekorációban erősek tehát, abból is elsősorban a skandináv vonalon, de nagyon sok szép képeslapot is találtok náluk. Ha arra jártok, érdemes beugrani! :)







 




   


Cím:
Main Street, Dundrum,
Dublin 14 KX67


Fotók: saját

utazás

Dublin 1. - Industry

október 30, 2015

Mint azt az utóbbi években már megszokhattátok, nyaralásaim alkalmával rendre ellátogatok az adott városban található lakberendezési boltokba, és felmérem a kínálatot. A tavalyi dán nyaralásról egészen szép kis ízelítőt kaptatok már. Ugyan még vannak képek a tarsolyomban, de elkezdem feldolgozni az idén gyűjtött képeket is. :)

Szóval, idén Írország volt soron, és ha már ott jártunk, a Dublinban töltött néhány napba belefért a legjobb boltok meglátogatása is. Most is igyekeztem előre felmérni a kínálatot, és egy címlistával felszerelkezve indultunk útnak, a sétáink során pedig sorra vettük a közelben lévő üzleteket is.

Elsőként az Industry-t mutatom meg, ami egy igazán különleges gyűjtemény, főként az ipari hangulat szerelmeseinek. Ahogyan a fotókon is láthatjátok, kisebb-nagyobb bútorok, lámpák, székek, kiegészítők alkotják a választékot. Ha ilyen darabokra vágysz, vagy csak szeretnél elmerülni a stílusban, mindenképpen ajánlom! :)








Cím:
41 A/B Drury Street,
Dublin 2.


Fotók: saját

Koppenhága

Koppenhága 12. - Bolia.com

április 12, 2015

A napsütéses, jó idő meghozta a kedvem az "utazáshoz", ha csak virtuálisan is. Így az ígért (és szeptemberben félbehagyott) Koppenhágás sorozat tovább folytatódik, és még több skandináv lakberendezési üzletbe kukkanthattok be. :) A Bolia.com szintén a Field's bevásárlóközpontban található - ott, ahol a korábban már említett Arne Jacobsen Lounge is. Ugyan a bevásárlóközpont a város szélén található, de tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető, így ha van időtök, ajánlom. A Bolia.com üzletben a nagyobb bútordaraboktól a kisebb kiegészítőkig igen sokféle a választék, így akár néhány szuvenírt is haza lehet hozni. A Bolia.com oldalon tájékozódhattok a teljes kollekcióról. 













Azóta megjelent 2015-ös tavaszi kollekciójuk is, amit itt nézhettek meg.

Cím:
Arne Jacobsens Allé 12
2300 København

A Koppenhágás sorozat további részeit ITT találjátok!


Fotók: saját

Koppenhága

Koppenhága 11. - Illums Bolighus

szeptember 29, 2014

Éppen ez a blogon az 500. bejegyzés, így egy gigaméretű cikkel készültem, az egyik kedvenc dán boltomról. Az Illums Bolighus egy igen előkelő üzlet Koppenhágában, mely a sétálóutcán, a Strøget-en találaható, a korábban már bemutatott Hay House szinte közvetlen szomszédságában. A többemeletes áruházban a földszinten, illetve a legfelső emeleten találhatók lakberendezési tárgyak, kiegészítők, bútorok, hazai és külhoni tervezőktől, cégektől egyaránt. Szuper hely, ha csak 1-2 bolt meglátogatására van időtök, akkor mindenképpen ajánlom, hiszen számos nagy márka gyűjtőhelye. 



A kirakatok:





A bejárat környéke:

 


A földszint kínálata:











Pillantás a földszintre:


Emelet:














A lámpakínálat lenyűgöző!




















És a gyerek részleg, visszatérve a földszintre:







Cím:
Amagertorv 10
1160 København K
Jó hír az utazóknak, hogy az Illums Bolighus megtalálható Oslo-ban és Stockholm-ban is.


A Koppenhágás sorozat további részeit ITT találjátok!

Fotók: saját