tapéta

Mai kedvenc tapéta

január 28, 2015

Mára egy különlegességet hoztam a Designers Guild új, tavaszi kollekciójából. Amikor lilás képet látok, még mindig megdobban ám a szívem, és azt gondolom, jöhet bármilyen szín, a lila-szerelem örök. :) A színátmenetes dizájnt már korábban is használta a cég, most egy kis virágmintával bolondították meg, ami igazán különlegessé tesz bármilyen helyiséget. Csak bevállalósoknak! :)




Forrás: Hephaistos

lámpa

5 különleges izzó

január 27, 2015

Nem tudom, ismeritek-e a kifejezést, de felénk régen "ruszki csillár"-nak nevezték a foglalatba csavart (általában) 60 wattos izzót, ami a szoba közepén lógott, csillár helyett. Ha a háziaknak nem volt már keretük a lámpákra, ideig-óráig, vagy épp évekig így oldották meg a világítást. Nos, ebből a "szükségállapotból" jó ideje trend lett, és ezzel együtt az izzók is hatalmas átalakuláson mentek keresztül. Amellett, hogy energiatakarékosabbak lettek, dizájnban is jelentőset fejlődtek, és ma már egyáltalán nem ciki a "ruszki csillár", sőt, nagyon menő! Na jó, persze itt is vannak "szabályok", már nem a szoba közepére illik lógatni, és ha több van egymás mellett, még jobban mutatnak. Sőt, már nem is mindig maga az izzó világít, hanem pl. a benne elhelyezett halogén. A mai bejegyzésben 5 különleges izzót mutatok, amelyek szépek, trendik, és dizájnosak. 


1. Frama Diamond Lights: Jó választás a mostani geometrikus-gyémántforma design szerelmeseinek, nekem is igazán tetszik! :)


2. A Lee Broom-féle Crystal Bulb izzó a klasszikusabb irányvonal képviselőnek ajánlom! Engem nem kifejezetten hoz lázba így egymagában, de a pinterest-en találtok olyan képet is, ahol rengeteg van együtt - na úgy igazán lenyűgöző! Pl. itt!


3. A NUD Collection hagyományosabb izzói mellett különleges foglalatairól is ismert. Ez a betonos verzió teljesen lenyűgözött még a nyáron Dániában - mutatok majd képet. A kell-kategória! :)


4. A Plumen újabb, 002 nevű izzóját modern térbe ajánlom. Egy-egy is jól mutat, de "csokorban" még klasszabb!


5. Végül pedig a Plumen 001 nevű izzója, ami design-kedvelők számára már ismerős lehet, de talán van, akinek még újat mutatok vele. A különleges izzó minden irányból más-más képet mutat, így igazán izgalmas látványt nyújt!


Ti melyikre szavaztok?


Forrás: pinterest (bulb, light bulb)

faldekor

Felhős faldekor gyerekszobába

január 26, 2015

Falfestés, vagy tapéta formájában is kerülhet felhős faldekor a gyerekszobába, mely az esetleges félelemmel szemben egyáltalán nem lesz szomorkás, sokkal inkább mókás és vidám! Azt hiszem, ezt az alábbi képek mindenképpen igazolják. Ha a kicsit munkásabb, ugyanakkor saját DIY-élményt biztosító festős ötletre szavazunk, akkor egy nekünk tetsző sablonra, falfestékre, vagy akril festékre lesz szükségünk. Figyeljünk majd a vízszintes haladásra, és az egyenlő távolságokra is, ha mértani mintázatot szeretnénk, mint az első képeken. Persze az "összevisszaság" is lehet izgalmas, ez esetben a felhők méretét is váltogathatjuk - lásd az utolsó képet. 









Forrás: pinterest (cloud diy, cloud decor, cloud wallpaper)

étkező

Skandináv stílusú étkező

január 23, 2015

A héten szerepelt a facebook-on egy skandináv stílusú étkező fotója, mivel kedveltétek, és rám is inspirálóan hatott, gyorsan "összedobtam" az alapdarabjait. A letisztult háttér előtt izgalmasan hat a fekete és a fehér kontrasztja, a különböző formák találkozása, valamint egy-egy ikonikus darab is sokat dob a látványon. 


1. Norm 69 lámpa, Normann Copenhagen
2. Poszterek, pl. PlaytypeMy Guide To
3. Bertoia szék
4. Fa étkezőasztal, pl. Ikea
5. Marsters szék, Kartell


Forrás: pinterest
Montázs: saját

DIY

Egyszerű geometrikus komód- vagy szekrénydekor

január 22, 2015

A House Doctor oldalán igazán klassz bútorokra találtam! A készen kapható darabok azonban inspirálóak is lehetnek, ha van a birtokodban egy megunt komód vagy szekrény. Az egyszerű, geometrikus mintázat egyenlő szárú háromszögekből áll, amit pl. dekortapaszból, vagy sima szigetelőszalagból is kivághatsz. Kicsit hosszadalmas lehet elkészíteni, de az eredmény szempontjából mindenképpen megéri a ráfordított idő. Ráadásul a mintát követni sem bonyolult, a lényege csak annyi, hogy egy középpontban koncentráltabban kell tenni az "összevissza" háromszögeket, majd távolabb elszórtabban. Ki próbálja ki?



Forrás: House Doctor katalógus, 2015