lámpa

Újra itt!

augusztus 17, 2016

Hosszú hallgatás után ismét élet költözik a blogra! :) A "nyári szabadság" igen hosszúra nyúlt, ilyen sok időt még sosem hagytam ki, mint most.. De olyan észrevétlenül teltek el a napok egymás után, hogy először azon kaptam magam, hogy hopp, kihagytam egy hónapot... Aztán az egy hónap közel háromra nőtt.

Most viszont "megelégeltem" a dolgot, erőt vettem magamon, és a "szabi" után folytatom ott, ahol abbahagytam! :) A kihagyás oka egyébként a sok teendő mellett abban is keresendő, hogy egy ideje már egy új felületen (a weboldalamon) dolgozgatok, ahová szeretném majd a blogot is átimportálni. Viszont amíg nincs teljesen kész, addig halogatom a dolgot, ide pedig már nem volt túl nagy motivációm írni. Egészen eddig! Belátom, hogy a weboldal még egy darabig készül, addig pedig jobb lesz, ha folytatom itt. :)

Nos, hogy lássátok, a köztes időben történt ez-az, íme egy kép rólam, és egy óriási lámpáról! Láttatok Ti már ekkora lámpát? Mert én nem, gyorsan le is fotózkodtam vele! :) A kép egyébként egy bergeni szálloda halljában készült, idén ugyanis Norvégiában töltődtünk kicsit, kiszakadva a hétköznapi mókuskerékből. A dizájnboltokat idén sem hagyhattam ki, így tervezek egy kis üzletmustrát is, de szigorúan egy bejegyzésben, a sorozatok mostanában kevéssé jönnek össze! :)



étkező

Étkezőasztal feletti lámpa magassága

október 03, 2015

Milyen magasan lógjon a lámpa az étkezőasztal felett? Apró, szinte jelentéktelen kérdésnek tűnhet, mégis fontos, hogy előre tudjuk a választ. - A mai bejegyzésben ezzel foglalkozom. Zárójelben: mindig szeretnék hosszas praktikus cikkeket írni, de ezek átgondolására, megírására, összeállítására sajnos legtöbbször nincs időm és energiám. Ezért úgy döntöttem, inkább apránként haladok, és a sok kis hasznos infóból áll majd össze az egész. :) 

Szóval, lássuk a mai kis hasznos infót: az étkezőasztal felett (melynek átlagos magassága 75 cm), az az ideális, ha a lámpa 50-70 cm-rel az asztallap felett kezdődik. Ebben az esetben a lámpa szemmagasság felett helyezkedik el, tehát zavartalan lehet a szemkontaktusunk a velünk szemben ülővel, és elkerülhetjük azt, hogy a lámpatestbe kelljen belenéznünk.

Ahogy a lenti példákon is láthatjátok, természetesen nagyobb asztalok fölé több függesztéket is rendelketünk, sőt, ezek magasságát akár váltogathatjuk is. Ez esetben a legalulra kerülőnél érvényesítsük a fenti szabályt.

Bónuszként pedig, hogy milyen fényforrást alkalmazzunk: érdemes erősebb izzót választani, az egyik legjobb választás a halogén, amely kiváló színvisszaadási tulajdonságokkal rendelkezik.



lámpa

Egy tárgy, két árfekvés

június 10, 2015

Szeretem a lámpákat. Megkoronázzák a tereket, vagy épp fókuszpontként szolgálhatnak egyszerűbb berendezés esetén. És, szeretem a rendhagyó lámpákat (is). Ha már lakberendezés, ne álljunk meg az unalmas daraboknál, válasszunk inkább valami merészet, ami színfolt lesz, és ami nem bukkan fel minden második lakásban. Ezen gondolat mentén találtam ezt a két lámpát, melyek külsőre nagyon hasonlók, az árukban azonban kb. tízszeres különbség mutatkozik. (A Menu függesztéke 4000 dán korona, ami barátok között is legalább 160.000 Ft, míg az Elter oldalán található lámpa kicsit több mint 15.000 Ft.) Ezzel arra szeretnék rávilágítani, hogy a lakberendezés sokszor nem is pénzkérdés (hiszen felújításkor, egy lakás berendezése során lámpát egyébként is veszünk), sokkal inkább ízlés, stílus, döntés, vagy épp tájékozottság kérdése. 



Fotók: menu.as, elter.hu
Montázs: saját

lámpa

Mai kedvenc lámpák

február 04, 2015

Mai kedvenceim a Louis Poulsen kínálatából valók, méghozzá a PH asztali lámpák új, limitált példányszámú verziói, melyeket Stockholmban mutattak be egy kiállításon. Ha esetleg felkeltette az érdeklődéseteket, március 14. és június 15. között lehet majd rendelni őket. 




Forrás: Louis Poulsen Fb

lámpa

5 különleges izzó

január 27, 2015

Nem tudom, ismeritek-e a kifejezést, de felénk régen "ruszki csillár"-nak nevezték a foglalatba csavart (általában) 60 wattos izzót, ami a szoba közepén lógott, csillár helyett. Ha a háziaknak nem volt már keretük a lámpákra, ideig-óráig, vagy épp évekig így oldották meg a világítást. Nos, ebből a "szükségállapotból" jó ideje trend lett, és ezzel együtt az izzók is hatalmas átalakuláson mentek keresztül. Amellett, hogy energiatakarékosabbak lettek, dizájnban is jelentőset fejlődtek, és ma már egyáltalán nem ciki a "ruszki csillár", sőt, nagyon menő! Na jó, persze itt is vannak "szabályok", már nem a szoba közepére illik lógatni, és ha több van egymás mellett, még jobban mutatnak. Sőt, már nem is mindig maga az izzó világít, hanem pl. a benne elhelyezett halogén. A mai bejegyzésben 5 különleges izzót mutatok, amelyek szépek, trendik, és dizájnosak. 


1. Frama Diamond Lights: Jó választás a mostani geometrikus-gyémántforma design szerelmeseinek, nekem is igazán tetszik! :)


2. A Lee Broom-féle Crystal Bulb izzó a klasszikusabb irányvonal képviselőnek ajánlom! Engem nem kifejezetten hoz lázba így egymagában, de a pinterest-en találtok olyan képet is, ahol rengeteg van együtt - na úgy igazán lenyűgöző! Pl. itt!


3. A NUD Collection hagyományosabb izzói mellett különleges foglalatairól is ismert. Ez a betonos verzió teljesen lenyűgözött még a nyáron Dániában - mutatok majd képet. A kell-kategória! :)


4. A Plumen újabb, 002 nevű izzóját modern térbe ajánlom. Egy-egy is jól mutat, de "csokorban" még klasszabb!


5. Végül pedig a Plumen 001 nevű izzója, ami design-kedvelők számára már ismerős lehet, de talán van, akinek még újat mutatok vele. A különleges izzó minden irányból más-más képet mutat, így igazán izgalmas látványt nyújt!


Ti melyikre szavaztok?


Forrás: pinterest (bulb, light bulb)

lámpa

Mai lámpa-kedvencek

január 13, 2015

Reade, Leonard és Franklin - ma ők a kedvenceim a Menu hírleveléből. Egyre inkább vallom, hogy a lakberendezésnek az a lényege, hogy valami egyedit, rendhagyót csempésszünk az otthonunkba. Valamit, ami a térnek fókuszpontot ad, és ami lehet akár meghökkentő is. Egy lámpa lehet ilyen különleges elem, akár ennyire letisztult formavilággal is. 






Forrás: Menu

lámpa

Bocci fények

január 09, 2015

A függesztékek közül egyik kedvencem a Bocci "14" nevű lámpacsaládja, mely egy kanadai designmanufaktúra terméke. Kapható csak egy gömböcskével is, de akár 36-osat is választhatunk. Az ára igen borsos, de ez valóban egy olyan darab, amivel egyszerűen nem foghatunk mellé, ezt az alábbi fotógyűjtemény is igazolja. A vizsgafeladatomba is beterveztem, remélem, később majd meg is tudom mutatni a látványterveket. :)





























Forrás: pinterest (bocci light)

DIY

Design lámpa dekortapaszból

július 04, 2014

Tudtad, hogy dekortapaszból is készülhet lámpa? Na jó, csak "ál-lámpa", de azért klassz! Én szeretem az ilyen ötleteket, ha a megvalósítás profi, és itt az! :) Nektek hogy tetszik? Elkészítenétek?




És íme a "lemásolt" Arne Jacobson-darab:



DIY

Lámpabura élő virágokból

június 29, 2014

Igazán egyedi alkotást találtam a minap, és szeretném megosztani veletek is. A különleges lámpaburát színes, élő virágok, és különféle zöld levelek díszítik. Nem mindennapi, és nem túl tartós megoldás, de egy ünnepi eseményre, különleges alkalomra megéri a fáradságot elkészíteni, hiszen a szépsége páratlan lesz!







 A pontos elkészítési útmutatót itt találjátok!


Forrás: papernstitchblog.com

lámpa

Színes neon lámpák

május 13, 2014

Az alábbi színes falilámpákat még tavaly fényképeztem az észak-olasz nyaralásunkon, azonban most érettek meg arra, hogy felkerüljenek a blogra. Főként azért, mert a nyaralásról szóló bejegyzéseket októberben osztottam meg, a kezdőképnek szánt fürdőruhás alkotás pedig akkor már nem volt évszak-kompatibilis. :) A lámpákat az Orta-tónál lévő Orta San Giulio városkában fotóztam, nekem - mint talán már tudjátok, a kezdőképen lévő a kedvencem, simán el tudom képzelni egy fiatalos lakás gegjeként. Nektek van kedvencetek?



 



További lámpás bejegyzések ITT!


Fotó: saját