Megújult a blogdizájn!

március 28, 2015

Aki már régóta olvas, és jól megszokta a lila blogdizájnt, akár úgy is érezheti, hogy "nem jó helyen jár", de meg kell nyugtatnom mindenkit: ez továbbra is az Otthon és dekor blog, csak egy sokkal letisztultabb köntösben. A változás gondolata már tavaly is nagyon foglalkoztatott, készült néhány terv is, de idő hiányában nem igazán tudtam foglalkozni vele. Végül most, a tavasz hozta meg a változást, illetve az, hogy rátaláltam egy olyan oldalra, ahol különböző elemek segítségével klassz grafikákat lehet csinálni. Hamar "függő" lettem, és néhány verzió után úgy éreztem, megtaláltam az "igazit". Sokat gondolkodtam azonban, hogy a logóban megmaradjanak-e az oldal tartalmára utaló kis grafikák (az előző fejlécben ezek egészen konkrétan szerepeltek), de végül úgy döntöttem, az oldal "korából" adódóan talán ez már nem szükséges, illetve az új verzióban képek/ikonok helyett szövegesen jelenik meg. Ha a két print screent összehasonlítjátok, az oldal betűtípusain is változtattam, illetve a portéfotómat is lecseréltem. Az oldal grafikája azonban még nem teljesen végleges, tervezek változást a menüsorban is, illetve az oldalsávba is szeretnék klassz grafikai elemeket. Egyébként összességében úgy érzem, ez a fejléc most sokkal közelebb áll hozzám, és letisztultabb keretet ad a blogon megjelenő fotóknak, stílusoknak. Azonban senkinek sem kell "megijednie", a "védjegyemnek" számító lila színtől továbbra sem válok meg, kevésbé hangsúlyosan ugyan, de továbbra is jelen lesz az oldalon. :)



Ugye, emlékeztek még erre a fejlécre? Ez a grafika 3 évvel ezelőtt készült, szintén tavasszal. Úgy látszik, a blog életében is ekkor jön el a változás időszaka. :)



Nos, ti mit szóltok a változáshoz?


DIY

Szuperelegáns Ikea játékkonyha

március 25, 2015

Az Ikea Duktig játékkonyháját szerintem sokan ismeritek, de ennyire jó tuning-verziójával én sem találkoztam eddig. Ugye, hogy ezt még felnőttként is megirigyelnénk? Hófehér konyha, metrócsempével, fahatású munkalappal, csodás aranyszínű kiegészítőkkel, fehér porcelánokkal, zöld növénnyel, dizájnos konyharuhával... Hm? :)



Íme az eredeti verzió:
És a feltuningolt, elegáns verzió részletei. A kiskonyha fa részeit is fehérre festették, a kiegészítőket, mint a csap, mosogató, tűzhely pereme, lábak, aranyra fújták. A fogantyúkat lecserélték egy elegánsabb verzióra, szintén aranyra fújva. A pult sötétebb színű, fahatású borítást kapott, illetve megtoldották egy hátfallal is, ami pedig metrócsempe mintázatú lett. Plusz, két kis ledes világítást is kapott a kiskonyha. Ugye, milyen jó lett?






Forrás: babiekinsmag.com

Húsvéti játék

március 24, 2015

Régen volt már nyereményjáték, így Húsvét közeledtével ezzel kedveskedünk nektek, a Dekorella Shoppal karöltve. A dekortapaszokat biztosan sokan ismeritek már, nos, a nyeremény most egy 20 darabos karcsú dekortapasz csomag lesz, amellyel remekül dekorálhattok akár húsvéti tojásokat is! Íme, egy kis dekortapaszos húsvéti inspiráció:









És, íme a nyeremény, a 20 darabos MT karcsú dekortapasz csomag! :)


A játék részletei:
-          Iratkozz fel az Otthon és dekor hírlevére itt
-          Iratkozz fel a Dekorella Shop hírlevelére itt
-          Valamint küldj egy e-mailt „Játék” tárggyal az otthonesdekor@gmail.com e-mail címre

Ha korábban már feliratkoztál valamelyik hírlevélre, most nem kell újra feliratkoznod. Az viszont fontos, hogy ugyanazzal az e-mail címmel legyél feliratkozva mindkét hírlevélre, és arról is küldd az e-mailt, hogy be tudjunk azonosítani.

A játék időtartama: március 24-29.


DIY

Kézzel festett tojások

március 21, 2015

Gyönyörű kézzel festett tojásokra bukkantam húsvéti dekorációk után kutatva, így gondoltam, megosztom veletek is. Először azt hittem, dekupázs technikával készültek ezek a tojások, azonban kinagyítva a fotókat csak ámultam és bámultam. Aki ilyen gyönyörűen fest, annak bizony könnyű.. Irigykedem kicsit... :) Még több fotó itt!






díszpárna

Cukiságok a Ferm Living tavaszi kollekciójából

március 16, 2015

A Ferm Living új kollekciójában találtam ezeket a cuki párnákat. Ha tetszenek, hasonlót akár DIY-módon is lehet készíteni, szürke színű párnahuzat alapra, textilfilccel. Még jobb, ha ti magatok varrjátok a párnahuzatot, ez esetben a kis fülecskéket is ugyanabból az anyagból lehet elkészíteni. 





Forrás: Ferm Living