sajtórendezvény

IKEA 2013: főszerepben a textilek és a kreativitás

augusztus 19, 2012

Az IKEA rendszerint augusztus közepén mutatja be új katalógusát a sajtó képviselőinek. Nagy öröm számomra, hogy idén a blog szerzőjeként is meghívást kaptam az eseményre, különös izgalommal készültem tehát, hogy nektek is beszámoljak majd róla. Grátisz élmény volt, hogy megannyi ismerős arccal találkoztam, és hogy lakber-bloggerek ilyen szép számmal voltunk jelen. 

Ahogyan a katalógus bemutatóján megtudtuk, a következő IKEA-évben a textileké és a ötletességé lesz a főszerep, erre ösztönöz az új katalógus is. Otthonunkat nagyobb átalakítások nélkül is felfrissíthetjük, ha a textileket hívjuk segítségül. A cég egyúttal kreativitásra is buzdít: legyünk bátrak, alkalmazzuk DIY-módon is az anyagokat: vonjunk be dobozokat, akár bútorokat, bútorlapokat, vagy egy falszakaszt textillel, varrjunk párnákat, kiegészítőket, a lehetőségek száma végtelen, csak a fantáziánk szab határt.

Szintén újdonság, hogy a nyomtatott katalógus interaktívvá vált, ha például okostelefonnal beszkenneljük az egyes oldalakat, még több lehetőség tárul elénk, így kisfilmek, 3D-s látványképek. Az extra tartalom megtekintéséhez töltsd le okostelefonodra az IKEA-alkalmazást Androidos készülékre innen, iPhone/iPad készülékre innen, vagy tájékozódj az IKEA weboldalán!

A képanyag érdekessége, hogy néhány általam lőtt fotót is mutatok a bemutatóról, ahol az IKEA munkatársai körbevezettek minket az újonnan kialakított inspirációs enteriőrökön:










Az új katalógus címoldala:


Puha és színes textilek, minden mennyiségben:






Legyünk kreatívak! Az egyik méteráruból párnát varrhatunk, a szaggatott vonal a szabás helyét jelzi:


További új termékek, csodás enteriőrfotókon:








Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog Facebook-oldalához, ahol még több fotót, infót osztok meg!


Fotó: Otthon és dekor (1-8), IKEA

sajtórendezvény

Hangsugárzók, másképp

április 22, 2012

A minap (egészen pontosan kedden) egy izgalmas sajtóreggelire voltam hivatalos a blog írójaként. A meghívó az Akusztikus Bútorok bemutatására invitált, melyek új termékek a lakberendezés palettáján. Mindig örülök, ha egy sajtóbemutatón nem csak a magazin munkatársaként lehetek jelen, hanem a blog szerzőjeként is, így örömmel mondtam igent a meghívásra. A tárgyakat egy kis felvezetés után a konstruktőr, Bizsók Vajk mutatta be. Lényegük, hogy a kereskedelmi forgalomban kapható, nem túl változatos külsővel rendelkező hangfalak, hangsugárzók helyett teljesen egyedi termékeket gyártanak, akár a megrendelő ízlésére, akár egy enteriőr stílusára szabva, kiváló hangminőséggel párosítva. Nekem ez a fekete-fehér, csipkével díszített darab lett a kedvencem:




De egy hangsugárzó akár egy "kép" is lehet a falon:



Sőt, egy puff is lehet mélysugárzó:


A konstruktőr, Bizsók Vajk itt az egyik legújabb terméküket mutatta be, melyet Somogyi Réka selyemfestő képével díszítettek. A kép egyetlen mozdulattal kivehető a keretből, így akár cserélhető is, más-más színű, mintázatú képekkel.



Somogyi Réka selyemfestő mesél a közös munkáról:


Nekem különösen tetszett, hogy abszolút profi hangzású termékekről van szó, és hogy egy hangsugárzó az egyedi tervezés és kivitelezés révén tulajdonképpen bármilyen formát ölthet - lehet kép, puff, lámpa, vagy bármilyen stílusú és formájú tárgy. Mindemellett pedig jó látni egy csapatot, akik a válság ellenére is lelkesen alkotnak, és újdonságokat hoznak létre. Én drukkolok nekik! (További infó itt!)


Fotók: sajtóközlemény (1-5.) Visontai Márton (6-8.)

sajtórendezvény

Dizájnkávégépek Agatha Ruiz de la Prada-tól

szeptember 24, 2011

Szeptember 19-e "történelmi" nap a blog életében, hiszen röpke hét hónapos fennállása óta először érkezett a postaládámba meghívó egy sajtórendezvényre. Már az invitáció is sokat sejtetett, mely szerint a Nescafé Dolce Gusto új dizájnkávégépeit a formabontó ötleteiről ismert világhírű spanyol Agatha Ruiz de la Prada divattervezőnő mutatja be, méghozzá személyesen! Mindez igen jól hangzott, így örömmel mondtam igent a meghívásra, és izgatottan készültem a csütörtöki rendezvényre, ahol "ők" voltak a főszereplők:





Na de ne szaladjunk ennyire előre! Először is ismerkedjünk meg a tervezővel: a spanyol hölgyet nem lehet nem észrevenni, akkora egyéniség (mindjárt meggyőződhettek róla). Agatha a nyolcvanas évek elején robbant be a divatvilágba, és fontos szerepet játszott Spanyolország kulturális és művészeti forradalmában: a Madridból induló mozgalom, a movida madrilena egyik vezéralakja lett. A hírnevet és a töretlen sikert egy áruházlánccal való együttműködés hozta meg számára, majd lassan a határokat is átlépte Agatha kreativitása, kreációi a világ minden táján megtalálhatók ma is. Markáns színei, formavilága a kifutókon túl is sikert hozott: az élénk színű szívek és virágok használati tárgyakra is felkúsztak. Agatha tervezett már termoszt, fényképezőgépet, kanapét, sőt, mosdótálat is, elmondása szerint ma is ezernyi tárgyat álmod meg évente.


Agatha Ruiz de la Prada


A mostani együttműködés a cég ötlete volt, és Agatha természetesen nagyon örült a kezdeményezésnek. Beszédében (Agatha az anyanyelvén, spanyolul beszélt, tolmácsolva hallgathattuk) kihangsúlyozta, hogy nem először dolgozik a céggel, és egyébként is különös kötődése van a Nescaféhoz: ez a márka az életében legtöbbet fogyasztott kávéfajta, és ha otthon reggelizik, mindig egy jó kávéval kezdi a napot. 


Agatha (és tolmácsa) beszél, mi hallgatjuk

Agatha a mikrofonnál
Agatha vallja, hogy a divat világa és az étkek/italok hamarosan össze fognak fonódni, és már csak idő kérdése, hogy pl. Armani-spaghettit együnk. :) Néhány éve mindez még elképzelhetetlennek tűnt, ma azonban már látható, hogy a cégek is felismerik ezt az irányvonalat. A Nescafé Dolce Gustonál koncepció lesz, hogy dizájnerekkel terveztetik majd a kávégépeiket, és külön öröm számára, hogy ő lehet az első a sorban. Agatha elmondása szerint legalább százféle tervet készített a cég számára, más motívumokkal is, azonban most is a rá leginkább jellemző szíves, és virágokkal kombinált minták nyerték meg a döntéshozókat.     

Megtalálsz a fotón?

A beszédek után kezdetét vette a kötetlen parti, ahol Agatha szívesen fotózkodott, és felelt az újságírók kérdéseire. Mint láthatjátok, igazán feltűnő jelenség, nekem a hajába tűzött szívek tetszettek a legjobban! :) Mint minden nívósabb eseményen, itt is emelték a nap fényét ismert hazai arcok: Németh Juci énekesnő volt a házigazda, Vastag Csaba énekes pedig a kávékóstolós buli hangulatát fokozta.

Agatha és a házigazda, Németh Juci

Vastag Csaba bűvöli az Agatha-tervezte gépet

A délután folyamán megkóstolhattuk a Nescafé Dolce Gusto összes termékét, a kapszulákból készülő kávékat, forró csokit. A helyszínt az Andrássy út 40-42., az ország első Nescafé Dolce Gusto üzlete szolgáltatta, mely mindössze öt napra nyitotta ki kapuit a nagyközönség előtt, szeptember 21-től 25-ig. Az érdeklődők itt meg is vásárolhatják a limitált kiadású Prada-kollekció két darabját, mely hamarosan országszerte is kapható lesz. 

Kávékóstolás


Szóval, kávézásra fel, ha tetszik, szerezzétek be valamelyik vidám darabot, és ezentúl garantáltan jól indulnak majd a reggelek, hiszen ha ránéztek majd a gépre, rögtön jobb kedvre derültök! Nekem még Agatha bohó öltözéke és izgalmas egyénisége is bevillanna! :)

Agatha dedikál




Ha tetszett a bejegyzés, csatlakozz a blog Facebook-táborához itt

Fotók: Nescafé