Mostanában ismét egy kb. 3 négyzetméteres konyha tervein dolgozom (az előző terveit megnézheted itt), szóval nem csoda, ha a gondolataim a kis alapterületű konyhák megoldásai körül forognak! :) Ezért a mai bejegyzésben 5 tippet hoztam arra, hogy hogyan nyerhetsz helyet, ill. hogyan tűnhet a konyhád nagyobbnak, ha neked is csak néhány négyzetméter áll rendelkezésedre.
Szuper kis székeket találtam ma a Vivré-n, szuper árakon. Ha szeretitek a türkizt, és szeretnétek egyforma, de kissé eltérő színű székeket társítani egymással, akkor ez a négyes szerintem remek választás! A Skandináv jegyek nevű "albumban" keressétek őket, és ne feledjétek, csak néhány napig elérhetőek! :)
Montázs: Otthon és dekor
Örömmel jelentem, hogy a nappali után ezúttal a megújult konyhánkból is láthattok egy kis részletet! :) Igyekszem részletes lenni, bízom benne, hogy jó tippeket találtok majd a bejegyzésben! Szóval, kezdjük az elején: azt már a (teljesen új, konyhabútorral felszerelt albérletünkbe való) beköltözésünkkor tudtam, hogy számomra nem konyha a konyha mosogatógép nélkül, ezért az adott, egyenes vonalú (gépek nélküli) konyhabútorba mindenképp szerettem volna beilleszteni egyet. A konyhabútor mellett azonban mindkét oldalon ajtó van, így bővíteni nem igazán lehetett az elemeket, és csak egy 60-as elemünk volt, aminek a helyére kerülhetett volna.
A helyzetet nehezítette, hogy a munkalap nem „egyben” volt, hanem az egyes szekrényelemekhez tartozóan. Tehát, ha elvesszük a 60-as elemet, akkor a teljesen beépíthető mosogatógépnek nem lett volna „teteje”… :) Viszont én mindenképp teljesen beépíthető mosogatógépet szerettem volna, hogy később magunkkal tudjuk vinni, és bármilyen konyhába passzítható legyen, illetve, hogy felette a 60 cm széles pultfelület megmaradjon. Szóval, elég sokáig ment a dilemmázás, hogy mi is legyen a konyhával, de persze közben ezernyi más dolgunk is volt, így elég sokáig tolódott a dolog.
Nemrégiben azonban megkeresést kaptam a Hansgrohe-tól, hogy próbáljam ki egy általam választott csapjukat, és készítsek róla bejegyzést. Jobbkor nem is jöhetett volna a felkérés, hiszen elég gyorsan megoldotta a régi dilemmát, sőt, tovább is fejlesztette a tervemet: nem csak a mosogatógép kerül be, hanem a csapot és a mosogatótálcát is lecseréljük, valamint rendes munkalapot teszünk be! Így talán nagyobb kedvem is lesz a konyhában időzni! ;) Juhúúú! Íme egy kis ízelítő a végeredményből...
A noname-csap azonban kb. 3 évnyi (nem túl intenzív) használat mellett eléggé megadta magát, csöpögött, folyt, az oldalán spriccelte a vizet, rozsdásodott, szóval már mindenképp cserére érett. A mosogatótálca sem volt épp praktikus és jó minőségű, ráadásul a kétmedencés mosogató helyett inkább több munkafelületre vágytam, ugyanis a mosogató mellett közvetlenül volt a tűzhely, ami nem túl praktikus.
Javaslom, hogy ha ti is tervezitek konyhai csaptelep vásárlását, nézzetek körül a Hansgrohe oldalán, hiszen a csaptelepek hatalmas fejlődésen mentek keresztül, amellett, hogy egyre több a praktikus, kihúzható darab, többek között a vízsugarat is beállíthatjátok a normál vagy a zuhany módra, utóbbival a konyhai előkészítés sokkal egyszerűbbé válik.
A mosogatómedencét viszonylag gyorsan eldöntöttem, az egymedencések közül olyat szerettem volna választani, ami csaplyukas, hogy házilag is meg tudjuk oldani a beszerelést, és ne kelljen még a csapnak is külön lyukat vágni, így ezt választottam. A munkalappal kapcsolatban a korábbi szürke színnel teljesen elégedett voltam, így ezen a vonalon keresgéltünk, végül az Egger egyik munkalapja mellett döntöttünk.
Nos, összeállt tehát a kép, már csak a beszerelési munkálatok voltak hátra, melyben apukám volt segítségemre. Nem apróztuk el a dolgot, kb. kétnapos művelet volt, mire minden visszakerült a helyére, és a csodás csapból újra víz folyt a konyhában! Cserébe rendkívül precíz munkát végeztünk, szerintem bármelyik szaki megirigyelhetné a profizmusunkat! :))
Az átalakításhoz fűzött reményeim beváltak, hiszen sokkal praktikusabb lett a konyha, több felület áll rendelkezésre az előkészítéshez, az egymedencés mosogató bőven elég a mosogatógép mellett, és végre nem kell kézzel mosogatni! A csap pedig egy valódi álom a korábbi darabhoz képest! Emellett letakarítani, tisztítani is igazán egyszerű, elég csak áttörölni, és újra csodásan ragyog.
A csap minősége pedig összehasonlíthatatlan a korábbihoz képest, reméljük, még sokáig fog szolgálni minket! Ahogy az előtte képen is láthatjátok, nem érdemes rossz minőséget választani, hiszen az csak 3 évet bírt, pedig nem használtuk annyira intenzíven. Mivel az új csap továbbra is tesztelés alatt lesz, a későbbiekben be fogok még számolni a további tapasztalatokról is! :)
Fotók: saját
A mai bejegyzésben 5 különleges, inspiráló konyharészletet mutatok, amelyekből elleshettek néhány tippet, ha konyhafelújításra, vagy új konyha kialakítására készültök. :)
Amennyiben olyan helyen építkezel, ahol nincs vezetékes víz, vagy szükséges a víz keringetése, akkor ismerkedj meg a szivattyúk fajtáival ebben a cikkben!
1.) Keverd bátran a különböző struktúrákat, felületeket! Egy szép fadekor nagyon jól megfér egy egyszínű, sima, akár matt felülettel is, ha a színtónusok passzolnak egymással. Az alsó frontokon látható szürkésbézs szín most igazi favorit!
2.) A geometrikus mintázatok még mindig erősen tartják magukat, így akár csempeburkolatnál is választhatjuk. Kiválóan feldobhatunk vele például egy fehér-natúr fa kombinációjú, modern vonalvezetésű konyhát.
3.) A fa fényes felülettel is jól párosítható, ahogy az alábbi kép is mutatja, és érdekességképpen, itt is geometrikus csempét alkalmaztak. Ami még szembetűnő, az a hatalmas ablak! Igen-igen, bátran lehet hatalmas ablakunk a konyhában is, és még csak el sem kell takarnunk függönnyel! :)
4.) Ugyan a régi lambériáktól mindenki inkább szabadulna, ilyen szép, fehérre pácolt színben remekül mutat! Akár hátrányból is kovácsolhatsz előnyt, ha még mindig lambéria lenne a lakásban, illetve ihletet kaphatsz ahhoz is, hogy szép faburkolattal borítsd a konyhát, étkezőt!
5.) Végül pedig egy kissé eklektikus konyha, amelynek a faragott lábú asztal ad különleges megjelenést, bájt. Ha modern konyhára vágysz, akkor is választhatsz bátran egy-egy izgalmas darabot, amivel fűszert vihetsz a letisztult megjelenésbe!
Amennyiben további klassz konyhákat nézegetnél, ezt a cikket is ajánlom:
- 10 különleges konyha
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 4. - Konyha látványtervek
december 03, 2016Haladok is tovább a kislakás terveivel, ezúttal a konyha kerül sorra! :) A konyha megtervezése igazi kihívás volt, hiszen ahogy már korábban is említettem, az volt a cél, hogy teljes értékű legyen a mindössze 3 (!) négyzetméteren! A konyha mérete ugyanis a 20 cm-es "falkitolással" is csak 188x162 cm lett.
Abban biztos voltam, hogy U alakban körbe kell építeni a konyhát ahhoz, hogy minél jobban ki tudjuk használni a rendelkezésre álló helyet, illetve hogy mégis szellős maradjon, felső elemeket csak a szembe falra terveztünk. A gépek elhelyezése azonban okozott némi fejtörést, hiszen a hűtő, mosogatógép, sütő, és a fürdőszobából kikerült mosógép elhelyezése szinte lehetetlen feladatnak tűnt ilyen picike alapterületen.
A gépek elhelyezése mellett pedig az is fontos volt, hogy legyen némi tárolóhely, illetve fiókos elem is, hiszen nincsen konyha fiók nélkül, az evőeszközöket, kisebb konyhai eszközöket egyértelműen fiókban kell elhelyezni. A nagy dilemmát végül a Candy Duo nevű "csodagép" oldotta meg, mely sütő és mosogatógép egyben, így szerencsére minden elfért, és még tárolóhely is maradt.
Ami még fontos, hogy a gépek közül csak a Candy Duo (és a páraelszívó) látszik, a hűtő beépített, és a mosógépet is szekrényelem mögé rejtettük. Mikrót terveztük még, de végül ez nem került beépítésre, szükség esetén a pultra lehet helyezni különálló típust, de ha jól tudom, azóta sincs, ami azt jelenti, hogy szükség sincs rá igazán.
A konyha frontjait fényes vajszínűre terveztük, míg a pultot sötétbarna fahatásúra. A munkapult fölé körben én eredetileg üveglapot terveztem, de mivel maradt a fürdőszobai arany csempéből, így ide is "becsempésztük", a szembe falra. Utólag azt mondom, hogy nagyon jó döntés volt, mert hihetetlenül feldobja a konyhát a csillogó felület! :)
És akkor, íme a tervek:
Hogy még jobban érthető legyen a terv, az alaprajzot is ideteszem:
Hamarosan jövök a folytatással! :)
A lakást bemutató sorozat részei:
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 1. - Előtte képek
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 2. - Az alaprajz módosítása
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 3. - Fürdőszoba látványtervek
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 4. - Konyha látványtervek
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 5. - Nappali látványtervek
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 6. - Színes alaprajz
Egy 27 négyzetméteres lakás átalakulása 7. - Videó a látványtervekből
A mai bejegyzésben 10 csodás konyhafotót hoztam, melyek mindegyikét külön-külön is öröm nézegetni, így együtt pedig impozáns "csokrot" alkotnak. A konyhatervezés nem könnyű feladat, hiszen számos szempontnak kell megfelelni, és a szépség mellett a praktikum és a funkció is nagyon fontos. Ezúttal inkább az esztétikum oldaláról vizsgálom a képeket, ha már ilyen gyönyörűek!
A konyha napi működéséhez elengedhetetlen a víz jelenléte, ehhez általában szerencsére csak a vízcsapot kell kinyitnod. Ha azonban olyan telken szeretnél építkezni, ahol nincs kiépítve a vezetékes víz, akkor saját házi vízellátó rendszerre lesz szükséged. Olvasd el ezt a cikket, és tudd meg, hogy mit kell tenned, ha nincs vezetékes víz!
Ha a víz és az egyéb közművek jelenléte adott, akkor már csak arról kell gondoskodnod, hogy konyhád praktikus és szép legyen. Lássuk, mit leshetsz el az alábbi példákból! :)
1.) Szürke színű konyhafrontokat viszonylag ritkán látni, szerintem ez igazán jó példa rá. Ennek a konyhabútornak a különlegessége, hogy egészen a mennyezetig "építkezik", és a frontjai teljesen sima felületűek. Jó ötlet a lábazatba épített világítás is. Egyetlen negatívumot tudnék említeni, ami a szabadonálló mosogatógép, egy ilyen szép konyhában én ezt is elrejtettem volna!
2.) Ez a konyha nagy kedvencem, szerintem már a fb-oldalon is szerepelt! :) Csodás harmóniát alkotnak a frontok és a pultfelületek, praktikus a konyhagépek elhelyezése is. Emellett kifejezetten szép látvány a szemnek, hogy a munkapult alatti ezüst csík végigfut a magas elemeken is.
3.) Ez a konyha már egy merészebb választás, hiszen különböző színű, felületű anyagok párosításánál nagyon fontos, hogy jól eltaláljuk az arányt, itt ez szépen sikerült. A márványos felületű hátfalhoz és pulthoz remekül illeszkedik a sötétszürke pultlábazat, a fafelületek pedig melegséget adnak a térnek. A lámpa, a csap és a bárszékek hármasa pedig csak még tovább emeli a látványt!
4.) Egy skandináv hangulatú konyha is belefért a válogatásba, hiszen ez a stílus különösen közel áll hozzám. A hófehér konyhabútort és falfelületet a natúr színű pult és a hasonló árnyalatú padló oldja, az acélos kék szín pedig karaktert ad a helyiségnek. Így klassz, ahogy van! :)
5.) Szintén egy kedvenc, szerintem már ez is szerepelt a fb-on! :) Visszafogott fehér konyhabútor, kis polcos elemmel, némi fabetéttel. Amit fontos megjegyezni az az, hogy a fa árnyalatai nagyon szépen harmonizálnak egymással! Sok lakásban rontják el ezt, és utólag nagyon nehéz változtatni rajta. A térnek a lámpa és a bárszékek adnak egy kis izgalmat, na és a "konyhai hátfal". :))
6.) Ez a konyha szintén nagyon jó példa a fa árnyalatainak összehangolására, ami alatt itt a bútor színét és a padlót értjük. Nekem már egy kicsit talán túl "sok" is a fafelületekből, de a világos árnyalatnak köszönhetően mégis könnyen emészthető. A szép nagy ablak és a csodás panoráma is sokat hozzátesz az összképhez, ugyanez egy panelbe zsúfolva inkább nyomasztóan hatna.
7.) A márvány felülettel mostanában igen nehéz melléfogni, hiszen nagyon divatos. Fehérrel és feketével párosítva igazán elegáns megjelenést nyújt. Ha kellő tér áll rendelkezésedre egy pult építéséhez, akkor emeld ki még jobban: például egy hatalmas lámpával, ahogy itt is tették! A konyhából nyíló terasz pedig már csak hab a tortán.. :)
8.) Hasonló, mint a fenti, csak full feketében. A fekete frontokhoz viszont bevállalósnak kell lenni, hiszen a konyhabútort nem cseréljük gyakran. Ha ilyet szeretnél, nagyon fontos, hogy megfelelő mennyiségű természetes fény világítsa meg a konyhát, illetve a mesterséges világításra is méginkább oda kell figyelni, hogy a sötét felületek ellenére jól láss a konyhában.
9.) Szintén egy nagy kedvenc! :) Szerintem a szürke árnyalataival többeknek meg kellene barátkozniuk, ugyanis nagyon jól lehet velük játszani! Az arany szegélyekkel, illetve a fa melegségével kiválóan lehet oldani a szürke "ridegségét", bár ebben az esetben igenis melegszürke árnyalatokról van szó, és bizony, vannak ilyenek!
10.) Végül zárásképpen ismét a "sötét" oldalról egy kép. Egy ilyen konyha bizony nagy teret igényel, de itt úgy tűnik, nem is fukarkodnak vele. A fafelületek összhangja itt is remek, a sötétebb és a világosabb árnyalatokat kiválóan párosították. A bárszékek pedig igazán izgalmasak, "színfoltjai" a térnek! :)
Bízom benne, hogy a 10 konyha között találtál olyat, ami kedvedre való, és akár ötleteket is elleshettél a megvalósításhoz! :)
A napokban felkerült a Facebook-ra egy fekete-fehér minikonyha fotója, ami különösen tetszett nekem, így egy kicsit itt a blogon is kielemzem, hogy miért is olyan jó. :)
Bár a tér igen kicsi, mégis nagyvonalúnak tűnik, ami annak köszönhető, hogy nincs túlzsúfolva, és ugyebár a színekkel is csínján bántak a fekete-fehér kombónak, illetve a világos fafelületeknek köszönhetően.
A fekete fal merész vállalás kis térben, a szemben lévő nagy ablakoknak, és a hófehér konyhabútornak köszönhetően viszont remekül működik. A konyha csak a legszükségesebb funkciókat látja el: sütő, pici főzőlap, pici mosogató, hűtő és talán mosogatógép is rejtőzik benne.
A nagy belmagasságnak köszönhetően a konyhabútor felfelé terjeszkedik, ami remek tárolóhelyeket ad, akár ritkán használt cuccoknak is. A minimál reggelizőpult megoldja az étkezések kérdését is.
Az egész tér különlegessége a két lámpa, illetve a két különleges ülőfelületű, illetve lábazatú bárszék. Ha ezeket az elemeket elvennénk, akkor egészen "snassz" lenne a látvány, de így, a kiegészítők csak megkoronázzák a végeredményt.
Remélem, ma is tanultatok valamit! :)
Forrás: pinterest
Az arany- és a rézszínű kiegészítőknek régóta kiemelt szerepük van a lakberendezésben, szerintem mindenkinek, aki kicsit is követi a trendeket, megtalálható egy-egy ilyen kiegészítő az otthonában - az enyémben is. :) A dekorációs tárgyakon túl ez a trend "bekúszott" a konyhába is, nekem az utóbbi időben az arany- és rézszínű konyhai csaptelepeken akadt meg a szemem, így ezekből hoztam egy válogatást mára. Nektek hogy tetszenek? El tudnátok képzelni hosszútávon az otthonotokban?
Forrás: pinterest
Ha felújítás előtt állsz, vagy épp csak imádod a lakberendezéssel kapcsolatos újdonságokat, akkor a hétvégén (március 4-5-6.) megrendezésre kerülő Konyhakiállítást bátran ajánlom! Néhány év kihagyás után idén végre nekem is lesz alkalmam ellátogatni a kiállításra, és kíváncsian várom, hogy mivel rukkolnak elő a kiállítók! A szervezők ugyanis számos újdonság bemutatásával kecsegtetnek, többek között olyan bútorokkal, gépekkel és eszközökkel, amelyek amellett, hogy gyönyörűek, mindennapi kényelmünket is szolgálják, és még élvezetesebbé teszik az otthoni főzést.
Ahogy a lenti példákon is láthatjátok, természetesen nagyobb asztalok fölé több függesztéket is rendelketünk, sőt, ezek magasságát akár váltogathatjuk is. Ez esetben a legalulra kerülőnél érvényesítsük a fenti szabályt.
Bónuszként pedig, hogy milyen fényforrást alkalmazzunk: érdemes erősebb izzót választani, az egyik legjobb választás a halogén, amely kiváló színvisszaadási tulajdonságokkal rendelkezik.
Fotó: saját





































